A hétvégén történ veronai buszbaleset hatására rengetegen fejezték ki együttérzésüket a közösségi oldalakon. Mind a magánemberek, mind a közösségi média úgy érzi ilyen tragédiák kapcsán, hogy osztozniuk kell a fájdalomban. Pedig a gyász általában egy szűk kör sajátja, az ő veszteségük. Igen, mindnyájunkat megráznak az ehhez hasonló esetek, még akkor is, ha épp nem magyarok az érintettek. De most magyarok voltak. Ráadásul főként gyerekek.
Én megértem, ha az érintettek a közösségi oldalakon is kifejezésre juttatják gyászukat, hiszen ez valószínűleg segít nekik feldolgozni, és a többi érintettel való kapcsolattartásban, a közös gyász megélésében is segíti.
Számomra azonban nem elfogadható, hogy azok, akik semmilyen szinten nincsenek érintve a tragédiában, több tízsoros részvétnyilvánítást írnak, csak azért, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek. Teszem azt, politikusok, celebek, akik lájkvadász módon szívhez szóló üzeneteket írnak, holott nem is ismerik az áldozatokat, vagy az áldozatok családját.
Tartsuk tiszteletben a gyászukat! Még akkor is, ha ők a Facebookon gyászolnak épp. Egy egyszerű hozzászólással is lehet részvétet nyilvánítani, nem kell mindenkinek gyertyás idézetes fotót kirakni…
Én, ha úgy éreztem, feketére váltottam a profilképem. Abban nem látok semmi hivalkodót. Én így szerettem volna leróni a kegyeletemet.
Nagyon sokat kell még tanulnunk a tapintatról… Nem csak a magánembereknek, hanem a médiában dolgozóknak is, akik éppenséggel felelősséget vállalnak azért, amit megjelentetnek. Vajon belegondoltak abba, hogy a gyászoló szülők mit éreztek, mikor egyes médiafelületeken videót jelentettek meg az égő buszról?
Ment rá a sok lájk és megosztás, ugye?
Utolsó kommentek